Görbeéri lőtér - Koronglövő Sportegyesület

Időpont foglalás, előzetes bejelentkezés
Ács Ferenc 70/3111-555

Bemutatkozás

Amikor 2006 nyarán Fülöp Laci bácsi megkeresett, hogy próbáljunk közösen megoldást találni a problémajára még nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Az egymás között — természetesen a legmélyebb tisztelettel — csak egyszerűen „az Öreg"-nek nevezett sok évtizedes lőtérvezetői tapasztalattal rendelkező lövészedző elmondta, hogy a lőterek bezárásának sorozata őt is utolérte és az eddig általa üzemeltetett Püspökszilágyi lőteret bizony kihúzták a talpa alól. Érdeklődött, hogy tudok-e olyan területet a közelben, ahol gond nékül felállíthatná kettő darab skeetlövő bádogtornyát, amely terület alkalmas arra, hogy megkaphassa a működéshez szükséges szakhatósági engedélyeket, hogy aztán ott ő skeetedzéseket tarthasson - Tudod Ferikém — mondta, - egész életemben ezt csináltam, ez az életem, nem tudok nélküle élni. Elgondolkoztam. Állandó problémát jelentett számomra a tulajdonomban lévő biztonságvédelmi szolgáltatásokat végző vagyonvédelmi cég fegyveres alkalmazottai részére kötelezően előírt negyedéves lőgyakoriatok lebonyolítása. Egy — egy alkalommal a beosztások átszervezése nagyobb feladatnak bizonyult, mint maga a taktikai lövészeti gyakorlat lebonyolítása. Ilyenkor gyakran hoztam szóba a témát, miszerint: de jó volna egy sajat lőtér, hogy bármikor gyakorolhassunk és ne kelljen órákra , percekre szervezni a foglalkozást. Na meg megfelelő szintű lőteret is nehéz volt találni a környéken, olyat ami alkalmas az ilyen fajta aktív durrogtatás véghezviteléhez. Gondolataimat megosztottam a korongbvészetben járatos sportlövő ismerőseimmel, barátaimmal is számítva hozzáértésükre, tapasztalataikra, jó tanácsaikra. Az összegzett vélemény az volt, hogy ha lőtérben gondolkodok akkor csak nagyban gondolkodjak mert bár gazdaságosan üzemelő koronglőtér nem nagyon létezik, nem mindegy, hogy hány Forintot húz ki a tulaj zsebéből a létesítmény üzemeltetése.

Abban rögtön egyetértettünk , hogy egy színvonalasan megépített komplett koronglőtérnek - amit kiegészít egy korrekt pisztolylőtér is, ami viszont alkalmas a taktikai lövészet lebonyolítására is — nagyobb esélye van a rentábilis működtetés megközelítésére mint egy ugyanolyan létszámú szakszemélyzettel működtetett kisebb kaliberű pályának. Számtalanszor meg hánytam-vetettem az előttem álló lehetőségeket és feladatokat, majd 2006 őszén vettem egy nagy lélegzetet és neki futottam. A Hatvani Önkormányzat, a Közép - Dunavölgyi Környezetvédelmi Főfelügyelőség, a Heves Megyei Rendőr Főkapitányság . a Bányakapitányság a Tűzoltóság , az ÁNTSZ , az ÉMÁSZ a Földhrvatal , a Prímagáz . Magyar Sportlövő Szövetség a Magyar Korongvadász Szövetség - környezet tanulmányok, előzetes vélemény nyilvánítások, minősítések, hozzájarulások. Majd tervezőmérnökök, kivitelezők ( sokan) , BANK..., még több BANK, majd az engedélyezési eljárások megkezdése az előbb felsorolt szakhatóságok-nál a határozatok meghozataláig még legalabb három körben. Közben 5400 m3 földet hordattam a terület feltöltésére valamint 1300m3 kőzúzalékot a közlekedő utak és a parkoló burkolatához, iszonyatos memyisegü faanyag beszerzése a műtárgyak és a 18(m2-es rönkház felépítéséhez — Erdélyből. Állandó vitatkozás, veszekedés a kőművesekkel, az ács mesterekkel (hiába voltunk névrokonok) , a lakatosokkal , burkolókkal festőkkel , villanyszerelőkkel ‚ víz- és fűtésszerelőkkel a fuvarosokkal. A 16 méteres toronykakas vasszerkezetének megtervezése ‚ felállítása , a korongdobó gépek beszerzése ( 18 darab, - közben BANK , menet közben a végleges szakhatósági engedélyek, határozatok utáni értelmetlen rohangálások, illeték , illeték , illeték..

Mindezeket rohamtempóban intézve, közben a kivitelezőket felügyelve és kiszolgálva!!! „- Feri bácsi , kéne még egy félkilényi 60-as szeg - Tegnap is csak egy fél kilót hozattatok , nem kell abból több, biztosan elég lesz ? - Mára? Hogyne vóna ! - Ja meg a százasbul is egy maréknyi !„ A szerencse melém pártolt a nagy fejetlenségben és pánikszerű rohangálásban. A munkálatok közepén mellém sodorta a jó sorsa - vagy szerencsétlensége Bús Andris barátomat, aki látva időszakonkénti tanácstalanságomat meg némi szerencsétlenkedésemet úgy döntött, hogy beáll a sorba mellém, vállát a vállamnak veti és ettől kezdve ketten rohangáltunk, idegeskedtünk, kapkodtunk, szögeltünk, csavaroztunk és festettünk olykor még lámpafénynél sötétben is. 2007 július 22.-én hivatalos megnyitó ünnepséget tartottunk. A rendezvényt jelenlétükkel megtisztelték városunk vezetői és a lövészeti sport több jeles képviselője is. A megnyitó beszédet Érsek Zsolt országgyűlési képviselő, Hatvan Város Polgármestere mondta el, majd Kovács Tibor, az MSSZ főtitkára gratulált a létesítmény létrehozásához. Igaly Diana skeetlövő Olimpiai bajnokunk és Pongrátzné Vasvári Erzsébet szövetségi kapitány - aki később végig konferálta a pálya bemutatókat - úgy vettek részt a rendezvényen, hogy aznap hajnalban szálltak le a repülőgépről, amely a granadai EB- ről repítette Őket haza. Simon Károly cimborám segítségével - aki egyébként a sport egyesületünk egyik alapító tagja. Sikerült Simonyi Ottó tízszeres Mesterlövész Világbaj-nok barátunknak kedvet csinálni ahhoz, hogy egy látványos lövészet show keretében elkápráztassa a rendezvény néző közönségét.

A skeetpályát Göbölös Ibolya Európa — és Világbajnok skeetlövőnk , a trap pályát Bús Andris barátom. A toronykakast pedig Fehér József, neves sportlövőnk avatták fel Hegyes Zoltán barátunkkal karöltve — aki egyébiránt a Magyar Korongvadász Szövetség Elnöke is - egy igen színvonalas és látványos korongvadász bemutatót tartottak a pályán. Ezután következett az eszem — iszom , dínom — dánom. Hajnalig táncoltunk még az asztalon is. Másnap reggel 2007 július 23.-án 9:00 órakor megnyitotta kapuit a Hatvani Görbeéri Koronglőtér.